Semjén személyesen hívta Újbuda egyik fideszes képviselőjét

„Meglepetésemre Semjén Zsolt hívott. Elmondta, hogy érzékenyen érintették a soraim, és belátta, hogy valóban nem foglalkozott megfelelően idáig ezzel a területtel. Elmondta azt is, hogy a közeljövőben szeretné ezt a hiányosságot pótolni és törekedni fog rá, hogy a lehetőségeihez képest a lehető legjobban megismerkedjen a hazai gyermekvédelem helyzetével és az ott élő gyerekek körülményeivel”. írta

Irány az Árasztó-part!

Hirdetés

Sasad Wellness 11 kerület

Az önkormányzati képviselő nem enged

A kormány kiemelt beruházássá nyilvánította, most a Fidesz egyik képviselője is a gazdagréti Lidl ellen lobbizik. A plébánia 1992-ben kapott meg egy 2,6 hektáros fővárosi tulajdonú területet ingyenesen 99 évre, hogy közösségi tereket hozzon ott létre. A korábbi grandiózus tervekben sípálya, zarándokház és műfüves focipálya is szerepelt, de a salakos teniszpályán kívül gyakorlatilag semmi nem

Budapest bérlet: minden marad, sőt!

Az utasok számára minden eddiginél egyszerűbbé és olcsóbbá válik a közösségi közlekedés. A Budapest-bérlet eddig is érvényes konstrukciója sértetlenül megmarad, de mellette a Pest vármegyei havi bérlettel és a havi országbérlettel is lehet utazni 2024. március 1-től a BKK járatain – írja a budapest.hu Lázár János építési és közlekedési miniszter és Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere

Május 11-én  elkezdődött az új kerékpársáv kialakítása a Villányi úton. Egyelőre csak a szükséges táblákat cserélték, de hamarosan látványosabb munkarészeket is láthattok, ha a...

November 26-án eltemették a Fiumei Úti Sírkertben Karinthy Márton Kossuth-díjas színigazgatót, Újbuda díszpolgárát. A Karinthy Színház és elődje, a Hököm Színpad alapító igazgató...

Rövidített útvonalon, a Bécsi út / Vörösvári út és a Budafoki út / Dombóvári út között jár az 1-es villamos esténként 2019. április 23-tól várhatóan május 2-ig, mert a BKV munk...