A kormány kiemelt beruházássá nyilvánÃtotta, most a Fidesz egyik képviselÅ‘je is a gazdagréti Lidl ellen lobbizik.
A plébánia 1992-ben kapott meg egy 2,6 hektáros fÅ‘városi tulajdonú területet ingyenesen 99 évre, hogy közösségi tereket hozzon ott létre. A korábbi grandiózus tervekben sÃpálya, zarándokház és műfüves focipálya is szerepelt, de a salakos teniszpályán kÃvül gyakorlatilag semmi nem valósult meg ezekbÅ‘l az elmúlt 33 évben. Mára teljesen benÅ‘tte a területet a gaz, a plébánia pénzhiány miatt évek óta nem kezdett semmit a fás-bokros telekkel. A plébános azzal szerezne plusz pénzeket a templom fenntartására, hogy a használatba kapott terület egy részét kiadná a Lidlnek, a másik részén pedig a tervek szerint sportpályák épülnének. Ezzel jól járna a terület tulajdonosa, a FÅ‘városi Önkormányzat is, a megállapodás szerint ugyanis a bevétel harmada Å‘ket illeti.













