Segítség a Főispántól
Újbuda polgármesterének kérésére segítséget ígért Budapest Főváros Főispánja. Dr. László Imre a Törökbálinti és Barackmag utcák által határolt telkeken zajló,Elolvasom
Újbuda polgármesterének kérésére segítséget ígért Budapest Főváros Főispánja. Dr. László Imre a Törökbálinti és Barackmag utcák által határolt telkeken zajló,Elolvasom
A Barackmag utcai szállodaépítés miatt beszakadt a járda és az útpálya. A beruházó ahelyett, hogy helyreállítaná a károkat és megépítenéElolvasom
Karácsony Gergely Nézem, olvasom az újabb bizonyítékát a köztévé manipulációjának, hogyan hazudnak a kormánynak és a Fidesznek tetsző módon Budapestről,Elolvasom
Védjük meg Budapestet! „Döntsünk közösen a városunkról, az otthonunkról!”,Döntsünk közösen, szavazz az első Budapesti Lakógyűlésen június 11-ig! Budapest sorsa mostElolvasom
Kinyomozta Torrente felügyelő Bödőcs nem arról híres, hogy a hatalom kegyeit keresi, mgis úgy tűnik kedveli a hatalom. Felújították aElolvasom
58 év rendületlen szolgálat után lemondott tisztségéről Veresegyház polgármestere Pásztor Béla. A települést 58 éve irányító Pásztor Béla a képviselő-testületElolvasom
Lezárult a 3. fővárosi közösségi költségvetés ötletgyűjtése. Köszönjük, hogy közel 600 (599) ötletet adtatok be, idén is jobbnál jobb ötletekElolvasom
Szárnyas Hangya Milyen üzenete van annak, hogy 2023 januárjától kötelező a vármegye és a főispán név használat? Milyen belső gondolatokElolvasom
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsította meg az Országos RomaElolvasom
Egy helyi önkormányzati képviselő (Novák Előd) 2020 augusztusában az újbudai önkormányzat előtt kihelyezett zászlót rongálással távolította el. A vádirat szerintElolvasom
A közvélemény kutatok mindig odahajolnak, ahonnan a pénzt kapják. Ha a háttér ellenzéki, akkor ők a jobbak, ha kormányoldali, akkorElolvasom
Nagyon sok a látogató az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon: a nyitóhétvégére több mint 30 ezren váltottak jegyetElolvasom
Arold Péter Mi Hazánk Mozgalom alelnöke idén február végén résztulajdonosként bukkant fel egy cégben, amely a rasszista, antiszemita, aElolvasom
Nyomozást rendeltek el Lakos Imre ügyében, aki Budapest XI. kerületében kabinetfőnöke volt a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló polgármesternek, LászlóElolvasom
Nem tudom mennyire értelmes dolog fekete zászlókat tűzdelni egy dombra, megemlékezni a 6000 magyar áldozatról, akik a COVID-19 következtében hunytakElolvasom
A DK-s vezetésű Újbuda önkormányzatában „elburjánzott” korrupció miatt feljelentést tett a Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be a párt alelnökeElolvasom
A Hamzsabégi út – Dombóvári út – Sárbogárdi út mentén élő emberek nem tudnak beletörődni életkörülményeik radikális megváltoztatásába, amely a Kelenföld-FerencvárosElolvasom
Novák Előd a Mi Hazánk alelnöke Facebook posztjában közölte, hogy levette a munkahelyi épületéről is eltávolította a szivárványos zászlót. AElolvasom
A Mi Hazánk közterület-elnevezési javaslatáról szavaz hétfőn a XI. kerület képviselő-testülete, a párt azt szeretné, ha a Hadak útja ésElolvasom
Arold Péter ” ’36-ban vagy ’37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az aElolvasom
A Feneketlen-tó és Villányi út között, a Placid atya parkban állítottak szobrot az 1957-ben fiatalon mártírhalált halt katolikus pap, azElolvasom
Köszönőlevelet adományozott Sass Szilárd önkormányzati képviselőnek A Magyar Nyelvért Emlékdíj adai meghonosításáért Újbuda délvidéki testvérvárosának polgármestere. Bilicki Zoltán július 3-án,Elolvasom
Az Újbudai magazin az APEV Média – MR3.hu tagja