Újbuda segít

Dr. László Imre Újbuda polgármestere

A kormányzat által hétszeresére növelt gázár és a kialakult megélhetési válság rendkívül nehéz helyzetbe hozta a magyar családok többségét, a kialakult helyzet pedig kerületünkben, Újbudán is egyre több embert érint. Újbuda képviselő-testülete október 11-i rendkívüli testületi ülésén az alábbi szociális intézkedésekről hozott döntéseket:

ÚJBUDAI ENERGIATÁMOGATÁS 
A villamos áram és gázfogyasztás költségeinek – főleg a fűtési időszakban – várható jelentős megemelkedése nagymértékű többletköltséget jelent a szociálisan rászoruló újbudaiak számára, mely jelentős hátralék felhalmozásához vezethet, ami a lakhatásukat is veszélyeztetheti. Ezért november 1. és április 30. napja között bevezetjük az újbudai energiatámogatást. A támogatás jövedelemtől és élethelyzettől függően a fenti időszakban háztartásonként havi 10 vagy 15 000 forint összegű lehet.

VÉDŐOLTÁS TÁMOGATÁS

Mind a kisgyermekek, mind az időskorúak esetében egyes nem kötelező védőoltások beadatása orvosilag indokolt lehet, azonban a védőoltások költsége jelentős többletterhet ró mind a családokra, mind az egyedülálló újbudaiakra. Ezért a kisgyermekek részére a Meningococcus B típusú baktérium által okozott agyhártyagyulladás, a rotavírus és a kullancs okozta agyvelőgyulladás elleni védőoltás, 65. év feletti személyek esetében pedig a Pneumococcus által okozott tüdőgyulladás elleni védőoltás oltóanyagának árához nyújtott támogatást vezetünk be.

GYÓGYSZERTÁMOGATÁS

Az alacsony jövedelmű, krónikus betegségben szenvedő újbudaiak a megemelkedett gyógyszerárak miatt sok esetben nem képesek minden szükséges gyógyszer megvásárlására, mely egészségi állapotuk, életminőségük további romlásához vezet. A kiadási terheik enyhítése érdekében megemeljük a támogatás összegét, és a valós gyógyszerköltséghez igazítjuk, továbbá a fokozottan rászoruló kerületiek részére – a kiszolgáltatottabb helyzetükre tekintettel – megemeljük a jogosultsági jövedelemhatárt is.

BEISKOLÁZÁSI TÁMOGATÁS

Az eddigi szabályozás alapján csak a nappali tagozaton tanuló „gyermekek” kaphattak újbudai beiskolázási támogatást. Így a 18. életévüket betöltött, nappali tagozaton tanuló fiatalok nem voltak jogosultak a támogatásra. Tekintettel arra, hogy mind a középfokú, mind a felsőfokú tanulmányok esetében a beiskolázás jelentős többletköltséggel jár, ezért kiterjesztjük a támogatásra való jogosultságot a fiatal felnőttek részére is.

KARÁCSONYI TÁMOGATÁS 

A magas infláció és a jelentősen megemelkedett élelmiszerárak miatt a legrászorultabb újbudaiak számára nyújtott karácsonyi támogatás összegét 5 000 Ft-ról 10 000 Ft-ra  emeljük.

NYELVVIZSGA TÁMOGATÁS HELYETT NYELVISMERETI TÁMOGATÁS

Tekintettel arra, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok alapján a 35. év alatti személyek részére a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságánál előterjesztett kérelemre az első sikeres nyelvvizsga díja visszaigényelhető, így a támogatás iránt csekély érdeklődés mutatkozott. A fentiek alapján átalakítjuk a támogatást oly módon, hogy az eddigi nyelvvizsga támogatás a nyelvtanfolyamok költségeihez is igénybe vehető legyen.

MEGEMELT RENDSZERES ÉLELMISZERTÁMOGATÁS

A rendszeres újbudai élelmiszertámogatást havi 20 000 Ft-ról 25 000 Ft-ra emeljük. A jelenleg rendszeres élelmiszertámogatásban részesülő 64 emberből jelentős számban vannak olyanok, akik már lassan két éve folyamatosan részesülnek a támogatásban, tekintettel arra, hogy a 2020 novembere óta folyamatosan fennáll a veszélyhelyzet. Annak érdekében, hogy a támogatást esetlegesen jogosulatlanul igénybevevőket kiszűrhessük, szükséges a jogosultságuk felülvizsgálata. A támogatásra való jogosultságot hat hónapban állapítjuk meg.

8450Újbuda segít

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .