A Budapest XI. és XXII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 24 éves férfival szemben, aki pár hónappal ezelÅ‘tt üvöltve garázdálkodott a XI. kerületben, parkoló autókat rongált meg, majd egy sofÅ‘rt késsel fenyegetett és az autója rendszámtábláját is letépte – tájékoztatott a FÅ‘városi Főügyészség.
A vádirat szerint a vádlott 2022. március 27-én egy XI. kerületi lakásban kokaint fogyasztott és kiszámÃthatatlanul, agresszÃvan viselkedett, emiatt a nála tartózkodó lány ismerÅ‘se elhagyta a lakást. A vádlott a lakás egyik ablakából üvölteni kezdett a ház bejárati ajtaján kilépÅ‘ fiatal lánnyal, és egy kést hajÃtott felé, ami a járdára esett, majd a saját mobiltelefonját és poháralátéteket dobott ki az ablakon.
Ezt követően a vádlott továbbra is hangosan, trágár szavakat kiabálva kiszaladt az utcára, majd felmászott egy parkoló autó motorháztetőjére, onnan pedig az autó tetejére, ahol ugrálni kezdett, ennek következtében a jármű teteje behorpadt. Ezután a férfi átugrott egy másik autóra, és annak a tetején is ugrált, majd onnan egy harmadik autóra is átugrott, és ugyanilyen módon azt is megrongálta. A vádlott a három autó megrongálásával csaknem 450.000 Ft kárt okozott.
A vádlott ezután az Ulászló utcán az úttesten gyalogolt, és mivel egy arra közlekedÅ‘ sofÅ‘r nem tudta Å‘t kikerülni, ezért egy rövid hangjelzéssel jelezte a vádlottnak, hogy lépjen fel az úttestrÅ‘l a járdára. EttÅ‘l a vádlott ismét indulatos lett, és nagy erÅ‘vel belerúgott a gépkocsi elsÅ‘ ajtajába. A sértett kiszállt az autóból, a vádlott azonban ekkor elÅ‘vette a nála lévÅ‘ kést, amivel fenyegetÅ‘en hadonászni kezdett, ezért a sértett visszaült a kocsijába, miközben az autóban ülÅ‘ felesége értesÃtette a rendÅ‘rséget. A vádlott ezután ismét a kocsihoz lépett, lehajolt és egy mozdulattal letépte az elsÅ‘ rendszámtáblát, amit késÅ‘bb a Kosztolányi DezsÅ‘ téri villamosmegállóban eldobott. Mindezek után felszállt az egyik villamosra, ahol a kiérkezÅ‘ rendÅ‘rök elfogták.
A vádirat szerint a vádlott máskor is rongált meg parkoló autókat a XI. kerületben, Ãgy 2022. április 10-én egy gépkocsi mindkét visszapillantó tükrét lerúgta, másnap, 2022. április 11-én pedig két másik parkoló autó visszapillantó tükreit rúgta, illetve törte le. A három esetben összesen több mint 600.000 Ft volt a rongálási kár.
A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a 24 éves férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével, több rendbeli rongálás, illetve garázdaság vétségével, valamint kábÃtószer birtoklás vétségével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indÃtványozza a vádiratban.
A videón a térfigyelő és biztonsági kamerák felvételei láthatók.
- Az egészségügyi szűrőbusz program állomásai a kerületben
- Újbuda Önkormányzata a Bartók Feszt’-en
- Hogyan trükközhetsz, hogy hűvös is maradjon, és a hálózat se omoljon össze?
- Emelkedtek a hamvasztás költségei – ez a temetések árát is érinti
- Magyar Péter szerint robbanás történt a MOL tiszaújvárosi üzemében













