Semjén személyesen hívta Újbuda egyik fideszes képviselőjét
„Meglepetésemre Semjén Zsolt hívott. Elmondta, hogy érzékenyen érintették a soraim, és belátta, hogy valóban nem foglalkozott megfelelően idáig ezzel a területtel. Elmondta azt is, hogy a közeljövőben szeretné ezt a hiányosságot pótolni és törekedni fog rá, hogy a lehetőségeihez képest a lehető legjobban megismerkedjen a hazai gyermekvédelem helyzetével és az ott élő gyerekek körülményeivel”. írta
Irány az Árasztó-part!
Hirdetés

Az önkormányzati képviselő nem enged
A kormány kiemelt beruházássá nyilvánította, most a Fidesz egyik képviselője is a gazdagréti Lidl ellen lobbizik. A plébánia 1992-ben kapott meg egy 2,6 hektáros fővárosi tulajdonú területet ingyenesen 99 évre, hogy közösségi tereket hozzon ott létre. A korábbi grandiózus tervekben sípálya, zarándokház és műfüves focipálya is szerepelt, de a salakos teniszpályán kívül gyakorlatilag semmi nem
Budapest bérlet: minden marad, sőt!
Az utasok számára minden eddiginél egyszerűbbé és olcsóbbá válik a közösségi közlekedés. A Budapest-bérlet eddig is érvényes konstrukciója sértetlenül megmarad, de mellette a Pest vármegyei havi bérlettel és a havi országbérlettel is lehet utazni 2024. március 1-től a BKK járatain – írja a budapest.hu Lázár János építési és közlekedési miniszter és Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere
A társaság tagjai zömmel hivatásos, felsőfokú végzettségű képző- és iparművészek, művészettörténészek és művészeti írók, akik Békés megye és Békéscsaba legjelentősebb alk...
Köszönőlevelet adományozott Sass Szilárd önkormányzati képviselőnek A Magyar Nyelvért Emlékdíj adai meghonosításáért Újbuda délvidéki testvérvárosának polgármestere. Bilicki Zol...
A pályázat célja egy olyan közösségi tér létrehozása a kerület szívében, amely egyszerre állít emléket Ottlik Géza Kossuth- és József Attila-díjas írónak, műfordítónak, és ad ...
Ütemterv szerint zajlik az 1-es villamos kelenföldi meghosszabbítása az Etele térig. A munka előrehaladásával 2018. július 9-től, hétfőtől újra áthaladhatnak a villamosok a Fehérvári ...
Eddig tisztázatlan körülmények között, 2018. május 3-án 16 óra 5 perckor Budapest XI. kerületében a Budaörsi út és a Nagyszőlős utca kereszteződésében egy tűzoltóautó ráborult e...
A kerületi székhellyel rendelkező TATA Consultancy Services nyolc újbudai óvodának ajándékozott számítógépeket a társadalmi felelősségvállalás (CSR) jegyében. Az ünnepségen Molnár...
Az ellenzék nagyon berágott az LMP-re. A párt nagyon kevés helyen volt hajlandó visszaléptetni a jelöltjeit és ez így volt a kerületben is. Összeszámolva a szavazati arányokat, itt is egy...
Eddig ismeretlen körülmények között ma 16 óra 10 perc körül kigyulladt egy épület Budapest XI. kerületében, a Fehérvári út 202. szám alatt. Az oltási munkálatok idejére lezártá...
Forgalmi változások a XI., Etele úton és környezetében Az 1-es villamos vonalának meghosszabbítása miatt megváltozott a forgalmi rend az Etele úton, ami egyirányú lett a Bártfai utcá...
Valaki egyszer azt mondta Moldvai Réka festőművésznek, hogy nem szereti a művészetet, mert neki az túlságosan állóvíz. Őt az nem mozgatja meg, hogy ott áll egy kép előtt. A magát Magya...
Újbudán senkinek sem kell magányosan karácsonyoznia, hiszen a kerület vezetői, illetve az önkormányzat képviselői a korábbi évekhez hasonlóan idén is végiglátogatták az idősek klubja...
A szolgálatot teljesítő beavatkozói állomány az ünnepek közeledtével szerette volna megajándékozni és boldogabbá tenni, mindazoknak a rászorulóknak és nagycsaládosoknak a karácsonyi ...
2018. szeptember 30. 20:00 – ig Az 1-es villamos vonalának meghosszabbítása miatt megváltozott a forgalmi rend az Etele úton, ami egyirányú lett a Bártfai utcától a Fehérvári út ...
Előreláthatólag december 20. 23:00 -ig tart az átépítés a Petőfi híd budai hídfőjénél; az északi lehajtót továbbra sem használhatják, a déli lehajtó pedig egyirányú lett a Rá...
A főváros 11. kerületében, az Etele út egyik többemeletes lakóházában keletkezett a tűz – közölte a katasztrófavédelem. Az épület második szintjének egyik lakása gyulladt ki, egy ...
A rendelkezésre álló adatok alapján eddig tisztázatlan körülmények között 2017. szeptember 12-én 9 óra 30 perc körül, a Budapest XI. kerület Móricz Zsigmond körtér 3. szám előtti m...
A Somlói úton gyalogost gázolt egy gépkocsi. A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. szeptember 1-jén 13 óra körül Budapest XI. kerületében, a Somlói úton eddig tisztázatlan körülm...
A Karolina út és a Nagyszőlős utca kereszteződésében volt a baleset. Összeütközött két személyautó és egy furgon Budapest XI. kerületében, a Nagyszőlős utca és a Karolina út keres...
Befejeződött Dél-Budán a villamosmegállók akadálymentesítése és felújítása. A 2016 nyarán indult munkálatok során az Alkotás utcában, a Bartók Béla úton, a Fehérvári úton és a...
2017. május 7., 15.00 órakor Monteverdi 450 / Monteverdi Kórus 45 jubileumi hangverseny Madrigali spirituali Budapesti Monteverdi Kórus km.: Illényi-Szappanos Edit – szoprán hangszeres együtt...
Megnyitó: 2017. április 27. 18:00 A kiállítást megnyitja: Nagy Zopán A kiállítás része a Budapest FotóFesztivál programjának Megtekinthető: 2017. május 16-ig (nyitvatartás: K-P 14:00-1...
Egy 20 éves férfit és 16 éves barátnőjét kapták lopáson a biztonságiak egy újbudai élelmiszerboltban. Mindkettejüket a biztonsági helyiségbe kísérték, ahol a lány a lopott ital üve...