Ráadásul az önkormányzat lenyúlta a temetésre félre tett pénzt.
Az RTL Klub HÃradója szerint a mozigépészként dolgozó, daganatos beteg férfinak nem voltak hozzátartozói, csak barátokkal tartotta a kapcsolatot.
A csatornának nyilatkozva egyikük elmondta: a férfi otthonában halt meg augusztusban, a lakást a rendÅ‘rség és a tűzoltóság segÃtségével nyitották fel.
„A televÃzió alá tett borÃtékban, készpénzben egymillió forintot, amit a rendÅ‘rség zárolt és elvitt, majd a XI. kerületi önkormányzathoz került” – magyarázta Barta Mihály. EbbÅ‘l intézték volna egy kollégájával barátjuk temetését.
Az önkormányzatnál azonban azt mondták nekik, hogy az összeg, akárcsak a férfi lakása és összes ingósága az államé lesz, a temetést pedig ők intézik.
A férfi barátja a stábnak azt mondta, az önkormányzat Ãgérte, hogy három-négy hét alatt lezajlik a hamvasztás és az urnabehelyezés, de a folyamat lassan két hónapja húzódik. Kollégái, barátai szeretnék tisztességesen elbúcsúztatni és eltemettetni, a XI. kerület azonban ehhez nem járult hozzá.
Az önkormányzat azt közölte a HÃradóval, hogy egy hete kapták meg a halottvizsgálati bizonyÃtványt, ez alapján hétfÅ‘n állÃtották ki a halotti anyakönyvi kivonatot, a köztemetési eljárás Ãgy „ma indÃtható meg”.
Forrás: index.hu












