„Meglepetésemre Semjén Zsolt hívott. Elmondta, hogy érzékenyen érintették a soraim, és belátta, hogy valóban nem foglalkozott megfelelően idáig ezzel a területtel. Elmondta azt is, hogy a közeljövőben szeretné ezt a hiányosságot pótolni és törekedni fog rá, hogy a lehetőségeihez képest a lehető legjobban megismerkedjen a hazai gyermekvédelem helyzetével és az ott élő gyerekek körülményeivel”.
írta Junghausz Rajmund újbudai képviselő közösségi oldalán, miután véleményezte Semjén ATV-s riportját.
A gyermekvédelem hiányosságairól szóló szerdai bejegyzésem óta igencsak turbulens lett körülöttem a világ. A posztot – csak a saját oldalamon – több mint 1 millióan olvasták, ami hatalmas megtiszteltetés.
kezdte az elhíresült possztjában. Írása eljuthatott Semjén Zsoltig, aki személyesn hívta fel a képviselőt, és a következőkben állapodtak meg:
Az újbudai képviselő örült a megkeresésnek, és elárulta, hogy a beszélgetés végén abban egyeztek meg, hogy Semjén Zsolt
„nyitott arra, hogy személyesen is megismerje ezt a világot és közösen látogatást tegyünk az Őrmezei Gyermekotthonban. Erre a közeljövőben sort is kerítünk. Ezzel persze még semmi nem oldódott meg, de valami elkezdődött”.
Címlap: Facebook
- Soós Imre tragikus halála – öngyilkosság, gyilkosság vagy eltussolt igazság?Soós Imre a magyar filmtörténet egyik legnagyobb ígéretű tehetsége volt. Mindössze huszonhét évesen hunyt el, pályája csúcsán, amikor neve már nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is ismertté vált. Halálának körülményei azonban máig nem tisztázottak, és az évtizedek során egyre több jel utal arra, hogy a hivatalos verzió – a kettős öngyilkosság – súlyos kérdéseket hagy
- Balázs Péter – Emlékezetes búcsú a magyar színház nagy öregjétőlMa reggel elhunyt Balázs Péter, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező és korábbi színházigazgató – 82 éves korában. A szolnoki Szigligeti Színház közössége közölte a gyászhírt. A társulat mély fájdalommal búcsúzik „szeretett egykori igazgatójától, barátunktól és példaképünktől”. Életút: a színész, akinek neve összefonódott a magyar színházzal Balázs Péter 1943. március 5-én született Budapesten egy
- Orbán Viktor – „Nem mindenről beszélhetek”„Nem mindenről beszélhetek”. Így rejtélyeskedett Orbán Viktor a DPK hétvégi pacifista gyűlésén a moszkvai tárgyalásokkal kapcsolatban. De közben az oroszok megerősítették, hogy egy különös üzlet ügyében utazott a magyar delegáció Putyinhoz. Mit machinál a miniszterelnök Moszkvában? Budapest/Moszkva, MR3.hu – Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Moszkvába utazott, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélést. A találkozóról a
- Pizzasütés, szabadulószoba, önismereti foglalkozás – így is lehet nyílt napot szervezniKülönleges gimnáziumi nyílt napot tart november 22-én, szombaton a budapesti Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont – az olasztanításba közös pizzakészítéssel kóstolhatnak bele a diákok és szüleik, a matematikatudásukat egy szabadulószobában tehetik próbára, sőt élményfestésen is részt vehetnek. A november 22-i nyílt nap a főigazgatói köszöntővel indul, ezt követik a színes műhelyfoglalkozások, amelyek közül szabadon választhatnak a
- Terézváros Airbnb – Január elsejétől élesben megy„A Kúria ma kimondta: Terézváros Airbnb-rendelete nem törvényellenes. A bíróság a Kormányhivatal indítványát elutasította, vagyis a rövid távú lakáskiadás tilalma jogszerű, a rendelet 2026. január 1-jén hatályba léphet” – jelentette be a Facebookon a terézvárosi polgármester. Győztünk a Kúrián. A Kúria ma kimondta: Terézváros Airbnb-rendelete nem törvényellenes. A bíróság a Kormányhivatal indítványát elutasította, vagyis a rövid távú











