Közélet

Kurucinfós képviselő az önkormányzatban

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Olvasási idő: 3 perc

 

Arold Péter

Mi Hazánk Mozgalom alelnöke idén február végén résztulajdonosként bukkant fel egy cégben, amely a rasszista, antiszemita, a hatóságok által is üldözött Kuruc.info hirdetési felületeit értékesíti. – írja a media1.hu

Novák annyira szélsőséges volt, hogy a Jobbikból is távoznia kellett, amit az után a felesége – aki szintén tagja lett a Mi Hazánk Mozgalomnak – is kilépett.

Blikk szerint Novák másfél évtizede tagadja azt a pletykát, hogy ő irányítja a neonáci tartalmakat is megosztó portált, amelyen nem ritkák az Adolf Hitlert és a nácikat éltető cikkek, az 1930-as évek nyilas pártlapjait idéző zsidó karikatúrák, emellett következetesen tagadják a holokausztot, és alacsonyabb rendű „fajként” utalnak az afrikaiakra vagy a romákra. Novák egy kérdésre úgy fogalmazott, hogy „bajtársi” kapcsolatban van a Kuruc.infóval.

Az antiszemita, rasszista média eddigi utolsó húzása volt az, amikor a napokban megszellőztette, hogy a világhírű magyar kutató Karikó Katalin, 1978-ban “aláírt.”

Erről Jeszenszky  “volt már minden” Géza is írt Facebook oldalán – és nagyon helyesen – megvédte

De maradjunk a képviselőnél. Novák Előd résztulajdonosa annak Hunimod Kft.-nek amelyről nem sok információ lelhető fel, de korábbi nevén, Unified Quality Kft.-ként elég hírhedt volt: 2013-ban ők fizették a Kuruc.info óriásplakátját, ami Budapest egyik frekventált helyén bukkant fel. Erről az index.hu írt még akkor.

Fotó: index

Az óriásplakát a budaörsi társasház falán volt kihelyezve, a portál még 2013 augusztusában hirdetett banner- és plakátpályázatot, és az egyik beküldött „pályamű” ötlete nyomán készült végül el az óriásplakát. „A győztes alkotást és lehetőség szerint egy másikat is szerettek volna még akkor közterületi óriásplakáton megjeleníteni, ehhez  olvasóik támogatását is kérték. A nyomtatás és egy jobb hely havi bérleti díja együtt kb. ötvenezer forint”volt.  

A Blikk kérdésére, miszerint nem tartja-e aggályosnak azt, hogy a Mi Hazánk is – aminek Novák az alelnöke – hirdet a cégen keresztül a portálon, úgy reagált:

„A Mi Hazánk Mozgalom soha nem hirdetett a Kuruc.info hírportálon pénzért, s nem is fogunk, baráti kapcsolat alapján jelennek meg ott az anyagaink, cserébe mi is reklámozzuk a legolvasottabb jobboldali hírportált a rendezvényeinken, hírlevelünkben, kiadványainkban, stb.”


Ezt is olvassa el!
Elismerést kapott a testvérváros képviselője

Köszönőlevelet adományozott Sass Szilárd önkormányzati képviselőnek A Magyar Nyelvért Emlékdíj adai meghonosításáért Újbuda délvidéki testvérvárosának polgármestere. Bilicki Zoltán július 3-án, Elolvasom

Polgárok a Pályán az Élhető Környezetért Egyesület közleménye

A Hamzsabégi út - Dombóvári út - Sárbogárdi út mentén élő emberek nem tudnak beletörődni életkörülményeik radikális megváltoztatásába, amely a Kelenföld-Ferencváros Elolvasom

Nyomoz a rendőrség egy DK-s ügyében

Nyomozást rendeltek el Lakos Imre ügyében, aki Budapest XI. kerületében kabinetfőnöke volt a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló polgármesternek, László Elolvasom

DK-s korrupció gyanúja miatt feljelentést tett a Mi Hazánk

A DK-s vezetésű Újbuda önkormányzatában "elburjánzott" korrupció miatt feljelentést tett a Mi Hazánk Mozgalom - jelentette be a párt alelnöke Elolvasom

Hitlert méltatta, de nem úgy gondolta

Arold Péter   " '36-ban vagy '37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a Elolvasom

Szoboravatás a Placid atya parkban

Rieger Tibor szobrászművész bronzból készült alkotása életvidám fiatal papot ábrázol, amilyennek kortársai, barátai ismerték Brenner Jánost. Elolvasom

Novák Előd bevonta a szivárványos lobogót

Novák Előd a Mi Hazánk alelnöke Facebook posztjában közölte, hogy levette a munkahelyi épületéről is eltávolította a szivárványos zászlót. A Elolvasom

A DK fekete zászlókat tűzdelt a Bikás parton

Nem tudom mennyire értelmes dolog fekete zászlókat tűzdelni egy dombra, megemlékezni a 6000 magyar áldozatról, akik a COVID-19 következtében hunytak Elolvasom

Horthy park a kerületben?

A Mi Hazánk közterület-elnevezési javaslatáról szavaz hétfőn a XI. kerület képviselő-testülete, a párt azt szeretné, ha a Hadak útja és Elolvasom

0
Érdekel minket az ön véleménye is

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .