Konstantinápoly pontos Duna-parti másának felépítéséből és bazárbevételeiből szeretett volna milliomos lenni Somossy Károly revüigazgató, életművész. Az uzsorahitelekből felépített lágymányosi török város azonban a rendszeres szúnyogtámadások miatt fél év alatt csődbe ment. A budai Aja Szófia dzsámi helyén ma a Schönherz Zoltán Kollégium áll.
Paleocapa Péter olasz mérnök és Lechner József királyi országos építészeti főigazgató a törvényhozásnak tett beszámolói szerint a 153 emberéletet követelő és a több milliós kárt okozó 1838-as nagy pesti árvizet, a Duna Gellérthegy alatti keskeny (298 méter) kanyarja és a tágas (1043 méter) Csepel-szigetcsúcsi elágazása közötti csekély vízhozamú, ezért jégdugulást előidéző szakaszának volt köszönhető. A későbbi pusztító erejű árvizek elkerülése végett a mérnökök 1847-ben azt javasolták az államnak, hogy a Gellértheggyel szemközti pesti rakpart lebontásával szélesítsék ki folyómedret 380 méteresre; a vízhozam felgyorsítása érdekében pedig zárják le a Duna soroksári ágát úgy, hogy a Gellérthegy tövében egy 4,1 négyzetkilométer nagyságú kikötőnek is alkalmas Duna-ágat kialakíthassanak.
Míg Pest városa és az ekkor még a Habsburg koronauradalom alá tartozó Ráckeve községe az országos vízi-és szárazföldi útjaikat, valamint a lebontásra ítélt házaikat féltette, addig a törvényhozás a Vásárhelyi Pál által kiszámolt tetemes mederszabályozási költség (8,9 millió forint) miatt mondott nemet a tervre. A pénzügyi keret hiánya mellett a Duna fővárosi és magyarországi szabályozásának a Bach-korszaknak nevezett politikai fordulat sem kedvezett. A levert szabadságharcot követően ugyanis míg a hazai közvélemény passzív rezisztenciába, addig a tömegektől félő Bécs nyílt abszolutista önkénybe menekült: eszerint sem a magyaroknak, sem az osztrákoknak nem volt érdekében, hogy egy honszerető polgár vagy nemes vezetésével elvégezzék ezt a hatalom szempontjából gyanúsnak értékelhető nagy társadalmi összefogást igénylő munkát. Az első kapavágásra tehát csak a kiegyezés után kerülhetett sor. A kormány először 1870-ben 14 millió forint kölcsönből kezdte el szabályozni a főváros Duna szakaszát, amelynek több mint a felét (7,7 millió forint) tette ki a két száraz és két vizes dokknak is helyet adó öbölszerű promontori Duna-ág kialakítása.
A főváros három és fél év alatt elkészült új kikötője több mint 3,6 kilométer hosszú szakaszt csípett le a Gellérthegy alatti Dunakanyar budai oldalából, amelynek legszélesebb része meghaladta a két kilométert. A tényleges kikötő keleti oldalát a Duna ívét követő 3,79 méter magas töltéspart, nyugati oldalát pedig nagyjából a mai Stoczek – Bogdánfy felső szakasza – Vízpart utcák határolták, de a kikötő háttérintézményei miatt az ipari terület egészen a Promontori útig (ma Budafoki út) nyújtózkodott. A kikötő bejáratát Reitter Ferenc főmérnöki vezénylete alatt a főkivitelezéssel megbízott bécsi székhelyű Allgemeine Österreichische Baugesellschaft cég a mai Kopaszi gátnak nevezett területen képezte ki. Mivel a hatalmas kikötő közepén 1873-ban kezdték el építeni a Dunántúlt Alfölddel összekötő zsilipekkel tagolt Déli Vasúti Összekötő hidat (ma részben a Lágymányosi híd is), így Engerth Vilmos udvari és Wex Gusztáv miniszteri tanácsosok ajánlata alapján közvetlen keskenynyomtávú vasúti összeköttetést is kiépítettek a vasúti híd és a kikötő szélén álló kőolaj-finomító és téglagyár között (mai Móricz Zsigmond körtér és Gárdonyi tér közötti terület). A mérnökök ajánlását megfontolva az állam hosszabb távon kilátásba helyezte azt is, hogy a Gellérthegy belsejében közraktárakat alakítanak ki az esetleges megugró teherforgalom miatt (ez utóbbi létesítmény nem valósult meg).
