Zöld győzelem a Déli Körvasút perében
LMP Budapest A Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét, miután a POPÉK Egyesület, a Védegylet, Kreitler-SasElolvasom
LMP Budapest A Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a Déli Körvasút környezetvédelmi engedélyét, miután a POPÉK Egyesület, a Védegylet, Kreitler-SasElolvasom
Ferenc pápa megérkezik a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérre 2023. április 28-án. Az egyházfő háromnapos apostoli látogatásra érkezett Magyarországra. Ferenc pápa mögöttElolvasom
Elhunyt Török Ádám, a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja, a Mini alapítója és frontembere. Halálát fia, Török Dániel jelentette be keddenElolvasom
Mint azt mi is megírtuk, eltűnt egy magyar hegymászó Olaszországban. Győrffy Ákos múlt pénteken egy hétvégi mászásra indult a MonteElolvasom
Mint arról mi is beszámoltunk, márciusban megszüntették a kötelező kamarai tagságot, gondolván, ezzel kihúzznak egy méregfogat. Az ATV-ben kérdezték megElolvasom
Mint arról mi is beszámoltunk, márciusban megszüntették a kötelező kamarai tagságot, gondolván, ezzel kihúzznak egy méregfogat. Az ATV-ben kérdezték megElolvasom
Március 27-én helyezik végső nyugalomra Kárászy Szilvia zongoraművészt a budapesti Farkasréti temetőben – közölte a család az MTI-vel hétfőn. A hosszan tartóElolvasom
Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond az ADOM Diákmozgalom, a Pedagógusok Szakszervezete, a Civil bázis, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és azElolvasom
A népligeti felüljáró állapotfelméréséhez kapcsolódó munkák miatt március 3-án, péntek este 20 órától korlátozzák a híd forgalmát: péntekről szombatra virradóElolvasom
Hetvenhárom éves korában szerdán elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. Dunai Tamást otthonában, tragikus hirtelenséggel érte a halálElolvasom
Seymour Hersh amerikai oknyomozó riporter szerint az Északi Áramlat gázvezetéket az amerikaiak robbantották fel. Az Egyesült Államok Haditengerészetének Búvár- ésElolvasom
Aggasztónak tartja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), hogy a 10-15 évesek egy átlagos hétköznapon mintegy 2 órát, hétvégenkéntElolvasom
A hétfői dél- és délkelet-törökországi földrengések halálos áldozatainak a száma Törökországban és Szíriában együttesen átlépte a 30 ezret. A törökElolvasom
Magyar kutatók újfajta detektort fejlesztenek a radioaktív sugárzás mérésére, a debreceni ELKH Atommagkutató Intézet (ATOMKI) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE)Elolvasom
Törökországban a hétfői földrengések halálos áldozatainak száma 3419-re emelkedett – jelentette be kedd délelőtt Fuat Oktay török alelnök, így aElolvasom
Sikerült egy fiút kimentenie a Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapatának a törökországi Antakyában. A szeretetszolgálat az MTI-hez kedd este eljuttatott közleményébenElolvasom
Országszerte komoly károkat okozott a szombati rendkívül erős szél – tájékoztatta a portálunkat a K&H. Összesen több mint 1000 lakásbiztosításiElolvasom
Az RTL közölte le azt a videót amin látható a tegnapi rendőrgyilkos elkövetőjének meglövése.Elolvasom
Januártól emelt maximális összeggel vehetik igénybe a kisgyermekesek a gyed extrát, amely már kilenc éve segíti a kisgyermekeseket: hozzájárul aElolvasom
A lebontott karácsonyi fenyőfákat ezeken a helyeken lehet kihelyezni, A lakosság több lehetőség közül is választhat: a kukák mellé, vagyElolvasom
Az újbudai nyomozók gyanúja szerint egy férfi állásinterjúra ment, de inkább két telefont és egy tömegközlekedési bérletet lopott el. AElolvasom
Tűz keletkezett vasárnap reggel a XI. kerületben, a Tétényi úti Szent Imre Kórházban. A lángok az egyik földszinti helyiségben csaptakElolvasom
Teljes terjedelmében égett egy társasházi lakás Budapest XI. kerületében, az Aga közben szerda délelőtt. Az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltókatElolvasom
Hetvenhat éves korában szombat reggel elhunyt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója, írja az MTI. A család tájékoztatása szerint a futólegendaElolvasom
Az Újbudai magazin az APEV Média – MR3.hu tagja