Főoldal / Önkormányzati hírek / DK: megújul a kelenföldi városközpont

DK: megújul a kelenföldi városközpont

A FÅ‘városi Közgyűlés és a XI. kerület döntése alapján új kelenföldi városközpont épül – közölték a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai szombaton, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes elmondta, az új központ a régi Olimpia mozi helyén valósul meg, ahol most több bankfiók és üzlet is működik.


    Bakai-Nagy Zita, Újbuda DK-s alpolgármestere aláhúzta, a helyszínen nem épül torony-, vagy lakóház, a jelenlegi piac is megmarad, a terület új tulajdonosának pedig garantálnia kell, hogy a szolgáltatások ára nem emelkedik.
    Kiemelte, a helyszín megvásárlására építészeti tervek benyújtásával lehet pályázni, azokat pedig a helyi lakosokkal is véleményeztetik.


    Molnár Gyula, a DK újbudai országgyűlési képviselÅ‘jelöltje úgy fogalmazott, a jelenlegi szolgáltató központot 1979-ben adták át, ezért már eljárt felette az idÅ‘.
    Az ellenzéki politikus türelmet és bizalmat kért a helyiektÅ‘l a fejlesztés megvalósításához.

Vélemény?

[Fancy_Facebook_Comments]