Becsapták a csalót!

A rendelkezésre álló adatok szerint egy eddig ismeretlen személy 2018. október 27-én hajnalban felhívott egy újbudai asszonyt, és a fiának kiadva magát azt állította, hogy egy balesetben összetört egy drága autót, ezért ki kell fizetnie a tulajdonosnak kettő- hárommillió forintot.

A nő rájött, hogy nem a fiával beszél, ezért megpróbált időt nyerni és úgy tett, mintha megszámolná az otthon tartott pénzét, de valójában a rendőrséget értesítette egy másik telefonról. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység- irányítási Központ ügyeletese fogadta a hívást, aki azonnal értesítette a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozóit, valamint a XI. kerületi Rendőrkapitányság munkatársait.

A sértett és az ismeretlen férfi megbeszélte, hogy kis idő múlva Budapest XI. kerületében, a Fehérvári úton egy társasház bejárata előtt találkoznak, ahol átadja a pénzt.

 

 

A rendőröknek még a pénzátadás előtt sikerült megállítani a helyszínre taxival érkező három 22 éves budapesti lakost, F. Gábor Márkot, G. Szabolcs Sándort és Cs. Lászlót.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a három férfit csalás vétség kísérlet miatt előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd G. Szabolcs Sándort és Cs. Lászlót őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

police.hu

Hirdetés

2060Becsapták a csalót!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .